Visszatérő álmom a valóság

Egy szemeszterem a német felsőoktatásban. Én magam pedig tele várakozással és reménnyel. Ha csak fele olyan jól sülne el,mint Weimar 2005 nyarán... Nektek, akiket érdekel és magamnak emlékül arról, hogy mit sikerült kihozni ebből az egészből! Hogy mit sikerült kihozni, mit rontottam el, már tudom, tudjátok. Kezdődjön az újabb, a búcsú félév, új emberekkel és régiekkel, új élményekkel, tanulással és munkával teli. Tehát mit Erasmus in Erlangen, Teil 2.

kedd, augusztus 15, 2006

Virág és Zsüli látogatóba érkeztek (augusztus 3-8.)

Augusztus 3.
Augusztus 3-án megnőtt a létszám. Újra teljes lett és meg is nőtt. Mert Attila visszajött Bécsből, hogy még egyszer utoljára elmenjünk együtt kirándulni a régen vágyott Neuschwansteinbe, ahogy anno megbeszéltük. Aztán délután félóra különbséggel befutott Zsüli vonata és leszállt Virág gépe Nürnbergben. A vonat kontra fapad vita most megoldódott, jöttek külön... :-) A viszontlátás szinte megdöbbentő volt, mert Zsülivel rögtön mondtuk is, olyan, mintha nem is váltunk volna el, mintha a Batthyány aluljáróban találkoztunk volna és nem a nürnbergi Bahnhofon, ott folytattuk, ahol áprilisban abbahagytuk. Mintha csak a szokásos pénteki beülős délutánunkat egészítettük volna ki egy kirándulással! Azt hiszem erről kell szólnia az igazi barátságnak, hogy, ha bár távol és külön töltünk napokat, heteket, hónapokat, éveket, a találkozáskor tudunk újra építkezni a régi közös emlékekből, élményekből és sohasem maradunk téma nélkül, nomeg ott van az a jó értelemben vett kíváncsiság a másik iránt, megtudni mindent, ami az elválás óta történt vele. Ha ez mind nem megy, nem működik két ember között, és az egyik azt érzi, ha a másik kimaradt egy-két közös élményből, sztoriból, akkor már nem lehet vele ugyanúgy ellenni, mint régen, ott, abban a kapcsolatban problémák vannak, és instabil lábakon áll az egész. Én már megtapasztaltam mindkettőt...
A lányoknak már az első villanások is tetszettek Erlangenből - érthető, ezt a várost csak imádni lehet. Este aztán a jól végzett munka learatta méltó gyümölcsét az egy délutánon át készített rakott krumpli és gyümölcstorták sikert arattak, mindenkinek ízlettek. Virágot így 23. születésnapja alkalmából hetesben ünnepeltük: rajtunk kívül ugyanis itt volt még Zsófi, Nóra, Orsi és Attila is.
Az éjszakát mondanom sem kell, hogy átbeszélgettük, fényképeket nézegettünk, pótoltuk a lemaradásokat... De hajnalban nem volt mese, kelni kellett, irány Neuschwanstein.
Augusztus 4.
Kis gikszer a Bayern-Tickettel, minek hála megismerhettük Roth pályaudvarát és Szandrával elkészülhettek az első közös képeink! Füssenben esős idő fogadott minket, ennek is köszönhető, hogy a társaság nagy része végigaludta a vonatutat. De a kiránduás alatt már ki-kisütött a nap! Először Hohenschwangau, majd Neuschwanstein várát másztuk meg/néztük meg kívülről-belülről. És egy kb. 60 fokos emelkedőn felmásztunk a Marienbrückéhez is, ahonnan az a híres-neves kilátás tárul az ember elé Neuschwansteinre! Szerencsére eddigre kitisztult az ég és tényleg gyönyörű volt, amit láttunk!
Estére visszavonatoztunk egészen Münchenig, ahol a társaság egyik része sátorozott, a másik pedig a Virág által foglalt diákszállóban hajtotta állomra a fejét. Szegény diákok és turisták lévén, megint az elmaradhatatlan döner jutott vacsorául.
Augusztus 5.
Másnap reggel egy ingyenes idegenvezetésen vettünk részt, a diákszállónk szervezésében. München turisták elől eldugott apró részleteit is megmutatták nekünk. Ír idegenvezetőnk profi volt, a srác ebből él nyáron. Hogy miből, ha egyszer ingyenes a túra? Hát a borravalóból! No, nem mi tettük aznap gazdaggá... A sörkertek sem maradtak persze ki, így mindenben volt részünk, ami typisch müncheni! Este a lányok elfoglalták a szobájukat az erlangeni diákszállóban.
Augusztus 6.
Másnap délelőtt Virág és Zsüli a Dokuzentrumot nézték meg Nürnbergben. Majd én is csatlakoztam hozzájuk és bejártuk az egész várost. Frauenkirchéstül, Lorenzkirchéstül, várastul, kisszigetestül. Este főztünk. Jó, ne használjunk nagy szavakat! Pizzát sütöttünk (égettünk el) és tortamaradványt vettünk ki a hűtőből.
Augusztus 7.
Uccsó napra maradt Erlangen bebiciklizése: Schlossgarten, botanikuskert, Martin Luther Platz és azok a tipikus, hangulatos erlangeni utcácskák. Délután pedig Bambergbe mentünk, ahol szintén jutott idő minden nevezetesség bejárkálására. Közben persze jókat dumcsiztunk, úgyhogy most mindenki képben van a másikakat illetőleg! Csak Anna hiányzott, de majd bepótoljuk az őszi félévben.
Este egy kis ízelítő jutott a lányoknak Juanból is, aki sajnos nem tudott velünk eljönni a kirándulásra, mert ugyebár sokat kell dolgozni a laborban, auf mallorquinischer Art und Weise :-). A csajok tényleg meglepődtek milyen jól beszél már magyarul. A Wheelersbe ültünk be. Arra a helyre, ahol április 10-én, az első Stammtisch alkalmával mindnyájan megismertük egymást. Én biztosan nem fogom elfelejteni soha ezt a helyet. Bármennyire is drága itt a pia. Pontosan emlékszem hol ült azon az estén Attila, Bence, Szandra és Nóra és, hogy Juan ült mellettem és beszélgettünk egy tök jót. Számomra egyre fontosabb emberekkel ismerkedtem meg itt 4 hónapja, akik alakítottak, formáltak engem azzal, hogy együtt voltunk. Általuk magamat is jobban megismertem. Úgy éltünk itt, mint egy család. Szörnyű belegondolni, hogy ennek hirtelen vége lesz.
Augusztus 8.
Aztán már el is jött a búcsú pillanata. Zsüli felült a vonatra, Virág meg a repülőre. Rövid volt ez a pár nap. Gyorsan eltelt. De most nem olyan hosszú időre búcsúztunk, hiszen augusztus végén én is hazamegyek és egész szeptemberben otthon leszek. Amikoris majd ott folytatjuk, ahol a nürnbergi Bahnhofon, illetve a reptéren abbahagytuk!

3 Comments:

Blogger szenka said...

Ti is hianyoztok! Mar csak 9et kell aludni viszont es itt leszel!mar nagyon varlak Tars!

Pusssssssssz
Anna

11:12  
Anonymous Névtelen said...

Wonderful and informative web site.I used information from that site its great.
Bussiness interuption insurance xanax vs alprazolam

17:53  
Anonymous Névtelen said...

Enjoyed a lot! jean jackets internet advertising Propecia rogaine sales uk Watch my belly grow proactiv Boys and gay

18:52  

Megjegyzés küldése

<< Home