Megvolt a beavatás, igen túlvagyok rajta, rosszul esett, fájt, nem akartam elhinni, hogy pont most és pont így és pont németből és pont indulás előtt és pont, mikor nagyon jól akartam teljesíteni, de legalább átestem a tűzkeresztségen. Igen, jelentem alássan, egyetemi tanulmányaim 8. félévében megbuktam. Most először. Szigorlaton. Annyira sírtam, hogy a Batthyányi téren a BKV ellenőr a szokásos "Jegyeket, bérleteket" frázisát nem is mondta végig, helyette csak annyit, amikor meglátott, hogy "Menjen nyugodtan". Eddigre már (Ajtósi-Batthyány legkevesebb fél óra) vörösre sírtam a szemem. Megszánt. Van ilyen. A BKV-ellenőrök is emberek. Ha van olyan, aki mégsem látná be, nézze meg a Kontrollt. Vagy inkább pont, hogy ne nézze meg. Ja, de mégis, Csányi miatt úgyis muszáj! Megemésztettem, leülepedett, de még felkavarható az élmény. Nem tudom mit rontottam el a készüléssel, de már kár ezen bánkódni. Most másra kell koncentrálni! Hiszen alig több, mint két nap múlva ilyenkor már robogok Erlangen felé és most ez számít. Meg az, hogy milyen kedves búcsúztatásokban volt részem a Szerpentinásoknak és a németes szigorlatra együtt készülünk csapatomnak hála (az irodalom szigorlat volt és sikerült is...). A hétvége pedig a családi összejövetelekről fog szólni (Anya 2 napja a konyhában süt-főz...).
A vihar tehát megvolt, a szél pedig előbb-utóbb eláll.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home