Kirándulások hétvégéje

Miközben e sorokat írom, azon gondolkozom, hogy van-e szüksége valakinek a pizsamámra, a törölközőimre és a fehérneműimre. OK, mielőtt mindenki azt hinné, hogy megkattantam, elárulom mindezen értékes holmimat az egyik alagsori mosógép forgatja éppen. De mivel nincs kedvem egy órán keresztül a gép forgását nézni, valamint Húsvét hétfő lévén a koli is üres (tehát új kapcsolatokat sem lehet kialakítani mosás közben, ami tudva levő, hogy összehozza az embereket - mint ahogy azt minden amerikai film sugallja), nem maradtam lent felügyelni a ruháimat. Mindenesetre van egy olyan érzésem, hogy nem kel lába semminek!

A hétvégénk nagyon, de nagyon jól sikerült. Kezdem abban a tudatban ringatni magam, hogy itt minden tökéletes! Az emberek, az atmoszféra, a programok. Aztán rájövök, hogy mi tesszük mindezt azzá és olyanná, amilyennek érezzük. Hiszen egy roncs bringán is élvezet a tekerés, ha ott van melletted két barátnőd, akiket ugyan még csak két hete ismersz, de már tudod, hogy soha nem fogod őket elfelejteni, annyira jó együtt. A hosszú vonatút is kellemes, ha vannak jó témák, amikről eszmét lehet cserélni és így tovább…

Szombaton Coburg felé vettük az irányt. Ez a gyönyörű német kisváros 950 éve kapott városi rangot, s egy szavazáson lakói úgy döntöttek, hogy Türingia helyett Bajorországhoz szeretnének tartozni. Ezért van az, hogy Coburg ma Bajorország egyik legészakibb városa. S, hogy miért épp Bajorországot választották? Mert ez a tartomány már akkor is gazdagabb volt! Azt pedig még nem is sejthették, hogy ezzel a későbbi BDR tagságukat is megvásárolták és csak egy hajszálon múlott, hogy ne a szovjet megszállási övezethez tartozzanak!

Végre kimozdultunk tehát Erlangenből! A reggel egy magyar lány, Marietta köszöntésével kezdődött. Zsófi megtudta, hogy aznap ünnepli a születésnapját és rögtön kitalálta, hogy vegyünk neki csokit, virágot, Ő maga pedig saját kezűleg készített neki egy üdvözlőlapot, amit az itteni erasmusos életünkről szóló prospektusokból kivágott képekkel illusztrált és benne minden nemzet a saját nyelvén kívánt Mariettának boldog születésnapot. Ő pedig nagyon meghatódott a meglepetéstől, az egész nagyon jól sült el! Az egész vonat neki énekelte a happy birthday-t! Jómagam az egészet dokumentáltam és a képeket és a videót küldtem el neki ajándékként.

A városba érkezve két idegenvezető várt ránk. Mindketten helyiek voltak, de míg az egyik egy fiatal német nő, a másik egy maláj negyvenes asszony volt. Természetesen őt, az utóbbit választottam, annyira egzotikusnak tartottam, ahogy németül beszél! Megtudtuk tőle, hogy ide jött férjhez és már húsz éve Németországban él. Annak ellenére, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet él, mégiscsak mindenki megnézi az utcán, feltűnést kelt. Fura lehet így élni…

Coburg védőszentje Szent Mauric, aki egy mór (tehát néger) férfi volt. Minden címeren, városi zászlón ott díszeleg. Coburg ezen kívül négy dologról híres még.
1. a Coburger Veste, az egyik leghatalmasabb középkori német erődítmény volt, szinte bevehetetlennek számított a maga idejében
2. a Coburger Bratwurst messze földön híres, ma már nem, de régen 31 centiméteresnek kellett lennie (attól különleges, hogy toboz van alatta, amikor sütik és amikor arra ráfolyik a szaftja, különleges zöld füst keletkezik, ami pikáns ízt ad neki)
3. a Coburger Erker egy hatszögletű kiálló ablak/fedett terasz (itt kérek elnézést minden műértőtől, de nem tudom máshogy elmagyarázni), ami azért egyedi, mert máshol nem hatszögletűeket szoktak építeni
4. Luther menedékre lelt anno a coburgi Vestében és a város templomában prédikált is, a Vestében szobája falára a következőket írta: „Ich werde nicht sterben sondern leben und die Werke des Herrn verkündigen”, vagyis nem fogok meghalni, hanem élni fogok és az Úr igéjét hirdetni
Megebédeltünk egy helyi hangulatos étteremben, ahol mi mást ettünk volna, mint Coburger Bratwurstot savanyú káposztával. Délután a Vestében voltunk, ahol két órás idegenvezetésen vettünk részt.

Marietta egészségére pedig muszáj volt este még koccintani, így Zsófiék kollégiumában gyűltünk össze, hogy a Gemeinschaftsraumban egy igazi születésnapi bulival zárjuk a napot. Az első erasmusos párocskának is itt sikerült összejönnie (a magyarok kifinomult boronálási technikájának köszönhetően) egy cseh lány és egy osztrák fiú személyében! Én a buli alatt hazakerekeztem az én roncsommal, ugyanis a bringaszerelővel meg volt beszélve, hogy szombat este megszereli az én kis drágámat. De úgy vélte abba kár energiát fektetni, így egy újabb, stabilabb, bár rondábban kinéző bicóval tértem vissza a buli helyszínére.

Vasárnap Lucijával, egy litván lánnyal mentünk reggel misére. A templom egy saroknyira van a kollégiumunktól. Szombat este volt feltámadási mise, vasárnap hajnalban egy, majd pedig fél tizenegykor. Ez utóbbin vettünk mi részt. Családi misének volt meghirdetve és valóban nagyon családias volt. Számomra pedig hatalmas élmény, hogy így is lehet... Persze, az is lehet, hogy csak én kerültem eddig el az ehhez hasonló, bensőséges légkörű katolikus istentiszteleteket eddigi életem során. A pap, egy hatvanas évei vége felé járó bácsi volt, afféle mindenki nagypapája típus. Megszakította a prédikációját, csak, hogy a hátul ácsorgó kisgyerekeknek helyet teremtsen az első sorokban. Mindenki családostul jött, sok-sok gyermek volt ott. Nekik volt egy külön rész a misén, ahol előrehívták őket és elmagyarázták nekik, miről szól a feltámadás. A pap bácsi egyszer csak előkapta a gitárját és azzal kísérte az egyik éneket! Néha tapsoltunk egy-egy dalra ütemesen, valamint a pap kórusvezető funkciót is betöltött, amikor beintette a padsoroknak a kánonnál a belépéseket. Két keresztelő is volt a misén, legalább ilyet is láttunk! A Friede sei mit dir formulánál pedig nem csak a két szomszédom fogott velem kezet, mint azt megszoktam, hanem közel és távol mindenki. Odajött vagy húsz ember. Csak csodálkoztam, milyen közvetlenek! Az egyik dalnál azt hangsúlyozta a pap, hogy Isten nem csak egy-egy emberhez szól, így mi is fogjuk meg egymás kezét az egyik dalnál. Padsorok között is megfogták egymás kezét az emberek! A mise végén pedig mindenki kapott megszentelt színes tojást és a pap mindenkinek egy kézfogással kellemes húsvéti ünnepeket kívánt, amikor kimentünk a templomból. Ne higgyétek azt, hogy ez egy szekta! Ilyen igenis létezik, most már én is tudom. Egyszerűen ezek az emberek ismerik egymást, mert ez egy kis kertvárosi rész és talán ezért ennyire közvetlen a hangulat. Szerintem el fogunk ide menni máskor is.

Lucijával ezek után húsvéti reggelit csaptunk. Megettük a megszentelt tojásokat, gyümölcsöket ettünk, meg csokinyulakat. Aztán bringával be a pályaudvarra és irány Nürnberg. Zsófival találtuk ki, hogy töltsük ott a vasárnapot. Sikerült sok embert beszerveznünk, ahogy a csoportképek is mutatják. Marietta volt az idegenvezetőnk, Ő ugyanis Nürnbergben lakik, mert az egyetem közgazdasági fakultása ott van. Megnéztük a Marktplatzot, a híresebb templomokat és a várat, majd egy kis szigetre sétáltunk, ahol középkori házakat lehet látni. Sajnos az idő ezen a napon már nem kedvezett nekünk. Szinte egész nap megállás nélkül esett, igazi áprilisi német időjárásban volt részünk. Ezért aztán sokat ültünk be kávézni, meg enni, hogy addig se ázzunk. Nürnbergbe tehát még vissza kell mennünk. Többször is!