Már tudom...

Eltelt a hétvége, csendesen, de nem magányosan. Pénteken Heindrik manóval, aztán végre volt időm hosszakat beszélgetni Anyával, Zolival, Annával és Ágival skype-on. Jól esett, helyretett. Az, hogy itt voltam végig a koliban lehetőséget nyújtott arra is, hogy három emberrel a szintemről végre jól eldumáljunk. Amikor megkérdezték, hogy vagyok letztendlich éreztem, hogy komolyan kérdezik. Eddig is jól éreztem magam ebben a koliban, de mostmár sok minden pluszban is a helyére került.

MÁR TUDOM, hogy képes vagyok és képes leszek elmenni otthonról, rossz szájíz nélkül. Hogy el tudok szakadni, persze csak azért, mert ott van a hátország, de megy. Hogy tényleg képes vagyok gondoskodni magamról és jól tudom magam érezni egyedül is. Jó társaság vagyok magamnak, nem félek az egyedülléttől.

MÁR azt is TUDOM, hogy hülyeség volt részemről nem elmenni Berlinbe. Nézegettem Zsófi és Bence fényképeit, amiket ott csináltak és feltöltöttek az oldalunkra. Nem lett volna ugyanaz, mint anno a Többiekkel, tudom. Más lett volna. Attól, hogy az ember megszeret új embereket, a régieket nem szereti kevésbé és nem felejti el. Legalábbis én nem. És most rossz volt nekem nem Velük lenni, az újakkal.

Jött haza Nóra és első útja hozzám vezetett. Megvacsoráztattam a lecsós szeletből, amit Hannának csináltam vacsorára (jól siekrült!). Annyira jó volt megölelni, hiányzott a kis "dög"! Aztán ma átmentem Zsófihoz, akivel az érzelmi részt még tegnap éjszaka lerendeztük msn-en, jó volt, annyira jó volt újra látni a hétvége után.

A konklúzió tehát, amit a sors hoz, el kell fogadni, ha jól esik. S, ha az ember nem felejtkezik el arról, amit a sors régebben adott, akkor nem lesz lelkiismeretfurdalása amiatt, hogy máshol, más környezetben, más emberek között is boldog tud lenni.

Hiába jártam már Drezdában a Többiekkel, júniusban az Erasmusosokkal újra felfedezem azt a várost. Más és új emlékek fognak ezáltal odakötni, de Dunc masszázsát, vagy a sarupapucsos vájúdást is a szívemben őrzöm. Ezek nélkül nem lennék az, aki vagyok. Hiányoztok Többiek!

Pussz,

Nyuny.