Visszatérő álmom a valóság

Egy szemeszterem a német felsőoktatásban. Én magam pedig tele várakozással és reménnyel. Ha csak fele olyan jól sülne el,mint Weimar 2005 nyarán... Nektek, akiket érdekel és magamnak emlékül arról, hogy mit sikerült kihozni ebből az egészből! Hogy mit sikerült kihozni, mit rontottam el, már tudom, tudjátok. Kezdődjön az újabb, a búcsú félév, új emberekkel és régiekkel, új élményekkel, tanulással és munkával teli. Tehát mit Erasmus in Erlangen, Teil 2.

péntek, június 02, 2006

Autó egy szerpentinen


A Quimby Horvátországban készítette a tavaly megjelent Kilégzés című lemez második klipjét. A forgatás élményeiről Balanyi Szilárdot, a zenekar billentyűsétkérdeztük.

„Eddigi klipjeink során mindig volt valami határozott koncepció. Volt, hogy hullát alakítottunk (a Hol volt, hol nem volt című számra), volt, hogy Lívius hajléktalannak öltözött (Halleluja), de most inkább az volt a koncepció, hogy nem volt igazi, markáns koncepció. Egy vidámabb hangulatú videót szerettünk volna, és szerencsére ezt sikerült is megvalósítanunk. Május közepén utaztunk ki a horvát tengerpartra, Krk szigetére, a reggel nyolctól késő estig tartó forgatás nagyon jó hangulatban telt. Este még megvártuk a naplementét is, mert mindenképpen be akartuk tenni a klipbe.”A Quimby zenekar mindig is nagy figyelmet szentelt a minőségi videók elkészítésére. A Halleluja, az Androidő, a Hoppá, vagy a Hol volt, hol nem volt sajátos képi világgal tolmácsolták eddig is a zenekar dalait.A klipkészítés hangulatáról Szilárd így nyilatkozott: „A forgatás annyira jól sikerült, hogy maradtunk még egy napot, és természetesen meglátogattuk a környékbeli vendéglőket és kocsmákat, megismerkedtünk a kiváló horvát borokkal.A klipben stílszerűen egy öreg típusú autóban lesz látható a zenekar, fölfelé egy szerpentinen halad. A videó lényege most nem a sztoriban, hanem a hangulatban, az atmoszférában lesz.” Ha minden igaz, a klip 2-3 héten belül látható lesz a hazai zenetévén.

2 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Hmm I love the idea behind this website, very unique.
»

07:39  
Anonymous Névtelen said...

Hey what a great site keep up the work its excellent.
»

06:23  

Megjegyzés küldése

<< Home