Hosszú hétvége Zolival

Semmi sem úgy történik, ahogy az ember eltervezi. Mert, ha úgy lett volna, ahogyan én eltervezetem, akkor nem vagyok végig beteg, miközben Zoli itt van és nem is esett volna egyszer sem az eső...

Kezdjük az elején. Csütörtökön a konyhában tettem-vettem. Rakott krumplit csináltam és egy tortát, hiszen Zoli szülinapjakor már nem voltam otthon és ezt be kellett pótolni. A nürnbergi repülőtérre metróvonal vezet, szóval baromi kényelmes és gyors volt a kijutás. A pályaudvaron csak leszálltam a vonatról és beszálltam a metróba, ahonnan egy mozgólépcsőzés és már ott is van az ember a váróteremben. A viszontlátás mindkettőnket meghatott. Vissza Erlangenbe. Zoli azt mondta, olyan volt mintha egy filmben lenne, mert érdekes volt meglátni azokat a helyeket, amiket a fotóimról már ismert. Megvacsiztunk és szerencsére a rakott krumpli és a torta is sikert aratott. Kipakoltuk az Anya által küldött csomagokat és megkóstoltuk az igazi hazai sütit, amiből még mindig van, akkora adaggal kaptam és már sok ember nyalta meg utána a tíz ujját a környéken! Zolitól kaptam egy H und M-es táskát, ami azért vicces, mert az erlangeni H und M-ben már hetekkel korábban barátkoztunk pont ezzel a darabbal, még Zsófival. És még azt mondják, hogy Magyarországra nem jutnak el a nyugati cuccok időben! Ezúton nyugtatok meg tehát mindenkit, hogy de pedig igen! Este a Steinbachba mentünk sörözni, ahol Zoli megismerhette majd a teljes magyar delegációt és a helyi sört...

Pénteken pont addig volt jó idő, ameddig órám volt és megebédeltünk a menzán. Ami ezután jött az tömény eső, megállás nélkül. Emiatt úgy döntöttünk inkább maradunk otthon.

Szombaton nyakunkba vettük Bajorországot és megnéztük Bamberget és Nürnberget. Utaztunk emeletes vonaton, ami Zolinak igencsak bejött. Ezekről azért nem mutatok sok fényképet, mert már ismeritek őket régebbi postjaimból. Végre egész nap jó időnk volt, hogy aztán a bevásárlás után, a bolttól a koliig vezető úton jól elázzunk...

Vasárnap Würzburgba mentünk, de már csatlakozott hozzánk Zsófi, Nóra és Nevena. Ekkor megint jó idő volt a szelet leszámítva, meg azt, hogy közeledvén június hava, dzsekiben nyomtuk. Végre voltunk a Majna partján is, meg ettünk würzburgi Bratwurstot is, láttunk sok templomot, a kedvünkért pont volt utcazene és még a Residenz, ami a világörökség része, is belefért a programba.

Mivel a hétvégi kirándulásokat betegen csináltam végig, hétfőn a reggelt kiadós alvással és orvoslátogatással kezdtük. A fül-orr-gégész azt mondta (10 Euró vizitdíj leperkálása után), hogy ez bizony vírus, ezzel ő nem tud mit kezdeni, várjam ki türelemmel, amíg elmúlik. Akkor már egy hete vártam és most is várom még, de már nem türelemmel. Aztán menzán ebédeltünk és amíg bementünk egy szupermarketbe megint úgy eleredt az eső, hogy nem lehetett hazaindulni biciklivel, muszáj volt megvárni, amíg elcsendesedik. Akkor viszont az esti órám előtt már nem fért volna bele a nürnbergi Dokuzentrum, így az maradt keddre. Hogy a biciklis tragédiám újabb fejezetét is megnyissam, az egyetemről hazafelé jövet elszakadt a biciklim lánca, úgy toltam haza. Bence kolijába, a Barabendre már egy kölcsön (időrendi sorrendben a 4.) biciklivel tekertem, zuhogó esőben. De megérte, jó volt a hangulat, Zolinak is lehetősége nyílott még egy utolsó nagy csevegésre Juannal spanyolul és megérthette a társaságban elvegyülve, miért is érzem én itt olyan jól magam.

Kedden letettük Zoli cuccait a nürnbergi Hauptbahnhof csomagmegörzőjében és elmentünk a Dokumentationszentrumba. 2001-ben nyílott ez a modern múzeum, azon a helyen, ahol anno Hitler pártja a nürnbergi tömegmegmozdulásait szervezte, illetve ülésezett. Kis betekintés a Náci történetbe. De érdekes volt, tényleg. Aztán érzelmes búcsú a reptéren, mert nekem csak úgy megy. Zoli megnyugtatása végett, azóta, hogy elment se sokkal jobb errefelé az idő, volt már jégesőben is részem...

Azóta meg vissza a dolgos hétköznapokba, meg kis pihenő, mert már tényleg ki kéne feküdnöm ezt a nyavalyát.

Zoli azt mondta változtam is, meg nem is. Lazább lettem, könnyebben ismerkedek és el nem tudta volna képzelni rólam, hogy csak úgy kiveszek itt a szekrényből egy tányért és eszem róla és nem mosogatom el előtte. Nos, csináltam egy darabig, de mindent kétszer elmosogatni, kicsit fárasztó... Beleszoktam a kolis létbe!