Rückblick: december

Jajj, de szégyenletesen régen jelentkeztem! Mentségemre szolgáljon, hogy blogom népes :) olvasótáborának legtöbb tagjával találkoztam az alatt a három hét alatt, amíg otthon voltam és meséltem sokat. De mostanság, hogy közeledik az Erasmus vége (tényleg vége, mert, ha hosszabbítanánk, mostmár szakonként 585 Euróba kerülne Bajorországban egy szemeszter…), kicsit úgy érzem magamnak is vezetem ezt az internetes naplót és nem csak körímélek helyett íródó képes beszámoló ez a hogylétemről Germániában. Nem, vált ezerszer inkább emlékkönyvé, amit, már, ha most visszaolvasok is meglepődök néha magamon…

December havát Janis érkezésével kezdtük. Ő egy lett srác, aki múlt félévben volt itt szintén Erasmusszal és Marietta révén ismertük meg, mert mindketten Nürnbergben tanultak, de a kirándulásokon mindig együtt voltunk. Úgy tűnik, Erlangen iránt nagyobb nosztalgiát érzett, pedig anno csak párszor volt itt bulizni velünk, és minket látogatott meg. Mivel én akkortájt nagy szemináriumi dolgozat leadásban, jobban mondva írásban voltam, inkább Zsófi és Nóra pesztrálták, de a közös ebédek mindig biztos találkozási pontot jelentettek. Főztünk neki például szilvás gombócot, amiben kicsit kevés lett a szilva és sok a gríz, de igazi krumpliból készült! Erről jut eszembe, hogy én itt szinte kész háziasszonnyá váltam, ami lehet, hogy nem is olyan soká jól fog jönni… Sok mindent ellestem Zsófitól, meg a kényszer is rávitt, hogy főzzek, bevásároljak, mossak, takarítsak, ezért is muszáj a különélést ilyen vidám keretek között kipróbálni, mint az Erasmus. Na, de ezt csak úgy zárójelesen… Janis pedig épphogy csak elment és meg is érkezett Szandra és Bence a családjával december 9-én. 13-áig maradtak. Bence anyukája és húga Nóra szobájában aludtak, Nóra pedig Vicánál. Bencus nálam (mmmmm, mmm, mmmmmmmmmmmm), Szandra pedig Nevenánál. 9-én finom francia hagymalevessel vártuk őket. Zsófitól megtanultuk, hogy ezt náluk a következőképpen szokás enni: toast kenyér megpirítva a tányér aljára, arra jön a reszelt sajt, minek a tetejére pedig a leves. Nem részletezem, hogy a rágónál gusztustalanabb fehér hosszú ragadós csíkokkal küzdött és lavírozott mindenki a tányér, a kanala és a szája között. Szóval, megtanultuk Zsófitól, hogy így akkor legközelebb sosem. Bencusunk nem lenne Bencus, ha nem egy jó üveg Vilmos felbontásával kezdte volna az estét és minden tiltakozásunk ellenére az újabb és újabb köröknél is a kért élőcsöpp helyett (ahogy nagymamám mondaná) teli felest öntött volna. A jókedv tehát megint alap volt és az első estét kik a Hörsaalban egy nagy bulival fejezték be, kik pedig a Kanppéban egy jó krigli (ahogy Ágoston tanárnő mondaná) sör mellett. Vasárnap Bencéék Forchheimbe mentek, én pedig írtam tovább a szemináriumi dolgozatot. Később az Ő ajánlására látogattunk el mi is ebbe a kisvárosba, ami Erlangentől mindössze 7 percre van vonattal és arról híres, hogy a városháza ablakai egy adventi naptárat szimbolizálnak a karácsony előtti időszakban. Minden ablak egy szám 1 és 24 között és egyben egy kedves kis kép is és kivilágítva gyönyörű. Közös vacsorák következtek és a Christkindlesmarkt felkeresése (én oda csak később, anyával jutottam el, ekkor még a házi dolgozatomat kellett irogatnom, 20 oldal, elvégre mégiscsak 20 oldal és nem ment gyorsabban). Aztán el is telt ez a pár nap és Bencéék elmentek haza. 13-án. 14-én pedig már jött is anya. Nem lehet azt mondani, hogy unatkoztam. Bence! A csendkirályt még nem döntöttük el! Az utolsó forduló még hátravan! (Éjszakánként ugyanis még hosszasan beszélgettünk elalvás előtt – igen, Szandra én mindeközben zokniban, melegítőben, sapkában, sálban… - és vagy én aludtam be, amikor Bence a diplomamunkáját ecsetelte, vagy Ő azon, amikor én meg az Erlangenben október óta történteket próbáltam röviden (!) összefoglalni.)

13-án este még szintkarácsonyunk volt, amelynek fő éke NDK-s folyosófelelősünk ízlésesen kiválasztott 1 Eurós karácsonyfája volt… Éjszaka végig a szemináriumi dolgozatot próbáltam végleges formába önteni, de még másnap délelőtt is ezzel foglalkoztam. Leadás előtt kb. egy órával lett kinyomtatva, lefűzve. De úgy néz ki, el fog menni a németes diplomamunkám egyik fejezetének, juhhééééééj! Kimentem anya elé Nürnbergbe és amíg én még órán voltam, Ő sétált kicsit Erlangenben. A főzési tudományommal Ő is elégedett volt, minden vacsorám ízlett neki. Míg Ő első éjszaka az igazak álmát aludta az ágyamban, addig mi a többiekkel az Alexban vártuk az éjfélt, hogy Zsófinak elsőként kívánhassunk boldog születésnapot. Jó buli volt, csak az órám bánta, ami valahol nyilván össze lett taposva…

Másnap anyával először is a karácsonyi ajándékvásárláson akartunk túllenni. Ez annyira jól sikerült, hogy mielőtt elindultunk Nürnbergbe, jobbnak láttuk a csomagokat beadni Zsófihoz, mintsem megszakadni alattuk Nürnbergben. A Christkindlesmarkt megtekintése előtt elmentünk az IMAX-be, mert azt mondtam ezt anyának is látnia kell. Nekem hatalmas élmény volt ott Attal az első 3D-s mozifilm megtekintése még októberben. Egy New Yorkról szóló filmet néztünk most meg és megint nem csalódtam! Aztán bevetettük magunkat a forgatagba, először a gyermekeknek szóló vásárrészt néztük meg, ahol vursli hangulat uralkodott, már-már giccses formában. Forraltboroztunk és puncsoztunk és végigjártuk a nagyvásárt is. Hangulatos, de itt aztán nem lehet karácsonyi ajándékot venni, annyi a bóvli. Gyönyörű volt Nürnberg esti és karácsonyi fényekben. Hazatérve anya megint csak jót aludt az ágyikómban, míg én Zsófi igazi és Nevena előrehozott szülinapi buliján voltam. Volt sok torta, meg anya-féle bejgli és aprósüti, meg meglepetés az ajándékok láttán. Nevena egy 2007-es naptárat kapott, minden hónap egy Erasmuszos közös fénykép. Zsófi plakátálmát pedig Robi jegyezte meg és rendelte meg, otthon szobája éke lesz bekeretezve.

Utolsó nap Forchheimbe mentünk anyával és nem csalódtunk Bence leírásában, a városháztér tényleg egyedi volt és hangulatos. Ettünk lángost von János, ami itt Németországban minden nagyobb utcai ünnepségen megtalálható pavilon. Megnéztük a templomokat és a püspöki palotát, aztán este megküzdöttünk a cuccok bepakolásával. Ajándékok, az én nem kevés ruhaneműm és a szigorlati dossziék. Végül csak sikerült, elköszöntem mindenkitől és másnap, december 17-én hármasban (Zsófival és anyával) este megérkeztünk a Keletibe. 3 hét után végre Att és végre 3 hét újra otthon!