Hó, vizsga, farsang

Letört vagyok épp, amikor e sorokat fogalmazom, ezért nem leszek hosszú. Ugye a blog azért is van, hogy az ember kiírhassa magából? Nem fogom megtenni, ennyire nem bírnék őszinte lenni. Nem jött össze az északi út, ennyi, van ilyen. Mindegy, hogy miért. Megint megtanultam valamit, amit már eddig is sokszor, de, ha nem most utoljára, akkor nagyon mérges leszek magamra. Most fordult elő ilyen utoljára velem. Igen Ágó, tényleg, mert, ha még egyszer, akkor már tényleg balek vagy.

Az erlangeni télről először. A kedd éjszakai hajrában (vizsgára való készülés), ha egy partnerem nem írja ki skype-on a neve mellé, hogy esik a hó, ki se húzom a függönyt és nem veszem észre. Egész éjszaka és másnap esett. A hófedte képeken láthatjátok, milyen Erlangen hóban. Fura volt látni a helyeket, ahol a földön ücsörögtünk nyáron és kinti bulik voltak, hogy ezeket most mind hó fedi. Újra meg kell hóban ismerni egy várost szerintem. Vannak helyek, amiknek jót tesz, van, amiket elcsúnyít. Állítólag vasárnap-hétfőre elolvad, de eddig még minden nap termelődött új, most is esik.

A vizsga egyes lett (nyugi mindenki, otthon ez ötös), visszakaptam egy házi dogát kettes minősítéssel (otthon négyes) és egy másikról is ígéretes kritikákat hallottam eddig, meglátjuk. Gyűlnek a Scheinek, lesz mit otthon elismertetni.

Ma a főnököm, amikor rájött, hogy lassan lejár a szerződésem, megkérdezte nem akarok-e maradni. Két éves szerződést ajánlott, és amikor kifogásnak a diplomázást hoztam fel, azt javasolta diplomázzak az itteni egyetemen. A reakcióm, miszerint „Mein Herz liegt in Ungarn.” már meggyőzőbben hatott, de erre is volt válasza: ha szeretjük egymást, két év múlva is szeretni fogjuk… Lényeg a lényeg, jó úgy eljönni a Fraunhoferből, hogy jó munkaerőnek tartottak számon és marasztalnak. És igaz, hogy Németország, meg a nyelv, de a szerelmen kívül azért az is végigfutott az agyamon, hogy nem azért jártam egyetemre, hogy titkárnő legyek, még, ha egy kutatóintézetben is…

És akkor a farsangról. Kalandosan indult. Kipróbáltam milyen hóban biciklizni. Nem nagyon szeretném többször. A jeges részeken életveszély, a szűzhóban a két kerék külön életre kel, és a két előbb említett állapot között is elég instabil tekerni. A menetidőm így Zsófiig a kétszerese lett a megszokottnak. Innen már busszal mentünk tovább, bevállalva, hogy taxival jövünk haza. Kovinál volt az alapozó-gyülekező. És nem nagyon vágtuk az utat a kolijába. Persze az ember ilyenkor akar nagyon okos lenni és az ismeretlen terepen levágni az utat. Természetesen nem sikerült. Hósivatag-átgázolás következett helyette és kerítésátmászás cuki bulis csizmában és gatyóban. Lényeg, hogy épségben megérkeztünk. Mindenki feltette még a jelmezhez szükséges sminket, bemelegítettünk és indultunk a Rommel Faschingra. Ez az a koli, ahol Bencusunk lakott múlt félévben, de helyhiány miatt és a nagy érdeklődésre való tekintettel a Südmensán volt a buli. Zsófival kalózoknak öltöztünk, cuki kis kalapot találtunk hozzá, nomeg halálfejes nyakkendőket. Én még egy bilinccsel és egy necckesztyűvel dobtam fel és nőiesítettem a dolgot. Sanyi is kalóz lett, Nóra anygyal, Nevena ördög, Kovi kislány, Maria Coca Cola, Andi és Kriszti molekulák, Vica katonalány, Zoli és Robi fejére rögtönözve lett valami maszkszerűség. A menzán két terem volt, egyikben élő zene szólt, a másikban diszkósabb. Volt egy-két kirívó jelmez, de a boltok kínálata határozta meg leginkább az összeállításokat, legtöbben ördögök voltak, vagy arabok. Jürgenem is ez utóbbi. Kedvenc szomszédom. Úgy megtáncoltatott, hogy akik látták, azoknak felkavarodott a gyomra tőle, ugyanis Jürgennél a tánc annyit jelent, hogy pörgeti-forgatja a másikat, de olyan cuki, nem haragudtam rá még a szédülésem közepette sem. Asszem vele jót cselekedtünk azzal, hogy hazahoztuk taxival, mert elggé kész volt. Tavaly ilyenkor biciklivel jött haza és elesett és nem tudja mennyi idő telt el az esés és a feltápászkodás között… Én pedig hősiesen bementem másnap reggel a 8 órás órámra, szóval visszafogottan szórakoztam, bár a fényképek nem ezt a látszatot keltik, de az csak a látszat…