Tavaly ilyenkor...

"Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak és megtartani, mindörökre" (Ady Endre)

Ezt írtuk az Ágiék nászajándékát kísérő képeslapba. Az egyik legmeghatározóbb költő nekem Ady, Radnóti mellett, az idézetet pedig Att találta, titkon örültem is, hogy így beletalált a nekem is legjobban tetszőbe. Múltkor azt írtam, hogy a blog már csak akkor fog bővülni, ha mi Erasmus-osok újra találkozunk, de úgy gondolom ez a kivételes alkalom és az oröm és meghatottság, amit a barátnőm esküvőjén éreztem, kivételt tehet. Ide úgyis mindig személyes dolgokat írtam ki magamból, most is így teszek. Mennyivel szebb apropó beteljesedett boldogságról, vagy egy új kis élet kezdetéről írni, mint arról, hogy két hete dolgozó nő lettem. Ez utóbbi eltörpül a két korábbi mellett. Öt napon belül két csodás, felemelő, mindennél fontosabb dolog történt a környezetemben. Ági barátnőm összekötötte az életét a szerelmével, Móni barátnőm pedig ma hajnalban életet adott a kisfiának Levente Álmosnak. Ági örömében osztozhattam, hiszen engem választott tanújának, (Ági! Nagyon meghatott ez a gesztus, többet jelentett nekem, mint gondolnád!) Móni kisfiát pedig remélem mihamarabb láthatom. Mindkét párnak sok boldogságot kívánok ezúton is!

Mennyire nem gondoltam volna tavaly ilyenkor, hogy egy év múlva itt tratunk majd. Ági férjhez megy, Móni babát szül, Nóra meg annyira tud hiányozni, ha ilyen messze van és készek vagyunk Zsófival, ha végre van időnk, beülni valahová és beszélgetni órákat úgy, ahogyan egy évig azt minden délután tettük az ő erkélyén. Talán ezt a blogot is azért nem tudom befejezni, mert életre szóló kapcsok kötnek oda, a blog születésnek helyszínéhez, Erlangenhez, és az ott megismert emberekhez. Nomeg azt sem gondoltam volna egy éve, hogy épp konyhabútort rendelünk majd, meg bútorfelfedező körutakra járunk, hogy egy multinál fogok dolgozni és nem várok semmit sem jobban az összeköltözésnél... Mert egy éve ilyenkor nem tettünk mást, csak felhőtlenül mulattunk az erlangeni Bergkirchweih-en, ittuk a sört az Entlass Kellerben, énekeltük, hogy Hey Jude..., meg az asztal tetején táncoltunk. És most... Akkor az volt a világon a legjobb, hogy ott lehettem, most meg az a legjobb, ami most történik. Továbbra is....

Kedves idei Erasmusosok! Jó "Bergkirchweih-t" Nektek is!