Visszatérő álmom a valóság

Egy szemeszterem a német felsőoktatásban. Én magam pedig tele várakozással és reménnyel. Ha csak fele olyan jól sülne el,mint Weimar 2005 nyarán... Nektek, akiket érdekel és magamnak emlékül arról, hogy mit sikerült kihozni ebből az egészből! Hogy mit sikerült kihozni, mit rontottam el, már tudom, tudjátok. Kezdődjön az újabb, a búcsú félév, új emberekkel és régiekkel, új élményekkel, tanulással és munkával teli. Tehát mit Erasmus in Erlangen, Teil 2.

szerda, május 24, 2006

I love Budapest no. 19. avagy honvágy ellen

Matthias Kirche

Quimby a Művészetek Palotájában!

Szombaton este a Művészetek Palotáját is meghódítja a Quimby.

Május 27-én este nyolctól Kiss Tibiék muzsikája csendül fel a Fesztivál Színház koncerttermében!
"Aki néha-néha eljut a zenekar egyes koncertjére, az tudja, hogy mindig valami csemegében lehet része - a hazai koncerttermekben szokatlan szólamok csendülnek fel, pszichedelikus zörejek mentén, egészen a parnasszusra szökő organikus hangorkánokig. Ez a mostani koncert sokban lesz hasonló, de egyben különleges is: az elmúlt évadban színházban is rendszeresen fellépő együttes most a környezethez alkalmazkodó, némileg teátrális koncertet ad, sok meglepetéssel, és a már megszokott, egyébként vegyes Quimby salátával."
Szerkesztőségünk megkereste a Művészetek Palotája programszervezőit, hogy megtudja, miként is jött létre a Quimby és a "MüPa" találkozója.
Várkonyi Attilától megtudtuk, a Művészetek Palotájának alapkoncepciója, hogy minden műfajnak teret adjon a bemutatkozásra. Korábban már fellépett a palotában - többek között - a Kispál és a Borz, az United, illetve Presser Gábor is, éppen ezért a ma oly' népszerű Quimby megkeresése nem volt meglepetés.
A "MüPa" kereste a zenekart, ám közösen dolgozták ki azt a koncepciót, amire a szombati koncert épül.
A rendezvény egyik legnagyobb érdekessége, hogy ezúttal színházi székekben ülve - ám nem színházi előadást látva -, igen látványos fény-, és multimédiás technikákkal fűszerezve élvezhetjük a Quimby muzsikáját.

forrás: www.hirado.hu

Mindenkinek jó szórakozást, aki megy, ehhez a kihagyhatatlan élményhez és a ma esti Zöld Pardonhoz is! Élvezkedjetek helyettem is!

hétfő, május 22, 2006

I love Budapest no. 18. avagy honvágy ellen

gyalogosforgalom a túloldalon

Már tudom...

Eltelt a hétvége, csendesen, de nem magányosan. Pénteken Heindrik manóval, aztán végre volt időm hosszakat beszélgetni Anyával, Zolival, Annával és Ágival skype-on. Jól esett, helyretett. Az, hogy itt voltam végig a koliban lehetőséget nyújtott arra is, hogy három emberrel a szintemről végre jól eldumáljunk. Amikor megkérdezték, hogy vagyok letztendlich éreztem, hogy komolyan kérdezik. Eddig is jól éreztem magam ebben a koliban, de mostmár sok minden pluszban is a helyére került.

MÁR TUDOM, hogy képes vagyok és képes leszek elmenni otthonról, rossz szájíz nélkül. Hogy el tudok szakadni, persze csak azért, mert ott van a hátország, de megy. Hogy tényleg képes vagyok gondoskodni magamról és jól tudom magam érezni egyedül is. Jó társaság vagyok magamnak, nem félek az egyedülléttől.

MÁR azt is TUDOM, hogy hülyeség volt részemről nem elmenni Berlinbe. Nézegettem Zsófi és Bence fényképeit, amiket ott csináltak és feltöltöttek az oldalunkra. Nem lett volna ugyanaz, mint anno a Többiekkel, tudom. Más lett volna. Attól, hogy az ember megszeret új embereket, a régieket nem szereti kevésbé és nem felejti el. Legalábbis én nem. És most rossz volt nekem nem Velük lenni, az újakkal.

Jött haza Nóra és első útja hozzám vezetett. Megvacsoráztattam a lecsós szeletből, amit Hannának csináltam vacsorára (jól siekrült!). Annyira jó volt megölelni, hiányzott a kis "dög"! Aztán ma átmentem Zsófihoz, akivel az érzelmi részt még tegnap éjszaka lerendeztük msn-en, jó volt, annyira jó volt újra látni a hétvége után.

A konklúzió tehát, amit a sors hoz, el kell fogadni, ha jól esik. S, ha az ember nem felejtkezik el arról, amit a sors régebben adott, akkor nem lesz lelkiismeretfurdalása amiatt, hogy máshol, más környezetben, más emberek között is boldog tud lenni.

Hiába jártam már Drezdában a Többiekkel, júniusban az Erasmusosokkal újra felfedezem azt a várost. Más és új emlékek fognak ezáltal odakötni, de Dunc masszázsát, vagy a sarupapucsos vájúdást is a szívemben őrzöm. Ezek nélkül nem lennék az, aki vagyok. Hiányoztok Többiek!

Pussz,

Nyuny.

péntek, május 19, 2006

In memoriam 2002 nyara Berlin, a Többiekkel

I love Budapest no. 17. avagy honvágy ellen

Autó egy szerpentinen

Jelen pillanatban én is így érzem magam. Kavarognak a fejemben a gondolatok. (Jövő félév hogy legyen, meg a jövőm úgy egyáltalán hogyan lesz, mindjárt vége az egyetemi éveknek és visszafordíthatatlanul el kell kezdenem élni a felnőttek unalmas hétköznapjait és előtte majd búcsút kell itt venni mindenkitől, akit megszerettem és ettől már most rettegek.) A többiek mennek Berlinbe holnap (már ma), én meg inkább megőrzöm annak a városnak az emlékét úgy, ahogy a Többiekkel (nagy T-vel Többiek egyenlő Zsül, Enn, Dunc, Virág) láttuk, éreztük, élveztük. Dönerezéssel, csendkirályozással, zacskócsörgéssel. 100 Eurót soknak találtam azért kifizetni, hogy elmenjek egy városba, ahol négy éve voltam és pontosan előttem van minden. Ebből a pénzből majd inkább nyáron utazom. Zsófiék persze nagyon fognak hiányozni a hétvégén, először nem főzünk majd együtt... Meg a tudat, hogy nem beszélhetjük meg életünk apró-cseprő történéseit... Nem fogjuk magunkat szétröhögni Zsófival, ami egyébként annyira jól megy, hogy a hasam fáj utána fél napig, neki meg úgy vöröslik a feje, hogy nem igaz. Viszont pénzt fogok keresni, mert enyém a holnapi gyerekfelügyelet, meg legalább lesz időm olvasni is és Hannah-t, a buddy-mat is megvendégelem valami magyarossal.

De a bejegyzésem lényege egyébként az, hogy a QUIMBY leforgatta legújabb videoklippjét az Autó egy szerpentinen című számához és épp olvadozok a képektől.

édeseim

fogjatok le!

ööö...

szerda, május 17, 2006

Quimby, Quimby, Quimby

http://www.mtv.hu/magazin/cikk.php?id=116976

Beszélgetés Szilárddal...

kedd, május 16, 2006

Elolvastam, tetszett no. 4.

http://www.terasz.hu/terasz.php?id=irodalom&page=cikk&cikk_id=10167

Értelmezési földrengés Ady Endre körül...

I love Budapest no. 16. avagy honvágy ellen

vendéglő a várban

Más nézőpontból

Az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy az ember nem csak a róla előnyös képeket közli és igen én bevállalom: így láttak minket, engem a többiek a hétvégén.

Így látott minket Zsófi a hétvégén

Így látott minket Attila a hétvégén

I love Budapest no. 15. avagy honvágy ellen

fent a várban

Zsófi meglepi névnapi köszöntése

Tehát ma (mostmár tegnap) a Zsófiák ünneplik névnapukat. A mi Berg Zsófink is titkon arra vár, hogy legalább a magyarok felköszöntik. Hiába. Mindenkivel találkozik nap közben, de senki még csak említést sem tesz a névnapjáról. Pedig jómagam már a strassburgi kirándulás alatt felhívtam a figyelmét mindenkinek a közelgő nagy alkalomra. Attila tehát épp homokozókészletet vásárol, én pedig sütök Doktor Ötkernek hála - zacskósból, finomat. Mert tényleg fincsi lett mindkét süti. Fél kilenckor találka Zsófi háza előtt, Martina beenged minket, suttogva körülálljuk az ajataját, majd kopogunk. Kinyitja az ajtót és tudom, hogy meghatódik, csak jól palástolja. Ismerem az arcát, a haragos külső (hogy mi őt most melegítőgatyában, a rendetlen szobájában látjuk) mást takar! Amíg a többiek a Gemeinschaftsraumba mennek ráadok valami emberi öltözetet és visszük fel a papírtányérokat és poharakat. Szép este volt!

a meglepődés pillanata Zsófi ajtajában

ajándékok: mézes barack, otthonról Bencének hála, kávé, mert mindig Zsófinál kávézunk, bor, mert inni kell, süti, mert tudok sütni finomat, homokozó készlet - ööö, ja, mert homokozni jó!

Nóra, Szandra, Nevena

Martina, Marek, David

Ieva, miskolci Attila no. 1,5 (:-) (Mindkettőtöket imádlak!!!), az ünnepelt

az ünnepelt, aki nem tud leállni a fotózással

Juan látogatóba érkezett barátnője a balszélen - hogyan máshogy hívnák, mint Juana

lesztek Ti még egy pár? (Martina és Andreas)

hétfő, május 15, 2006

Hétvége Strassburgban

Péntek hajnali fél hatkor már a buszon robogtunk Strassburg felé. S mivel egész héten nem aludtunk sokat, plusz Nóra barátnémmal elvileg együtt készültünk előző este, amiből az lett, hogy nem készültünk negyed eggyig, így hajmosással, pakolással és szendvicskészítéssel együtt negyed háromra lettem kész, négykor meg már keltem. Hátborzongató volt végigbiciklizni a kihalt hajnali Erlangenen, egyrészt, mert ilyen elhagyatottnak még sosem láttam a várost, másrészt, mert Németország hajnalban igen csak fagyos és bizony termókabátomban sem volt melegem.

A Tutoraink (akik az Erasmusos kirándulásokat szervezik, maguk is egyetemisták) nem álltak a helyzet magaslatán, ugyanis azt hitték diákszállónk Strassburgban van, a centrumban, le is szálltunk a buszról csomagostul, mikor kiderült, hogy ahova mentünk az csak a központi iroda, a szállónk meg Strassburgtól 30 km-re, Saverne-ben van... NO COMMENT! De nem baj, mert így legalább megismertük Saverne-t is, ami egy csöpp kis város, idilli teljesen, gyönyörű kastéllyal, melynek egyik szárnya nem volt más, mint a diákszállónk!

Első délután az Európa Parlament impozáns, modern épületébe vezetett utunk. A tagállamok zászlói már messziről hirdetik, hogy EU. A kör alakú, Colosseumra emlékeztető épület mindenütt szimbólumokra épít. A kör-körös dinamika megakadása nem azért van, mert elfogyott az anyag, hanem mert a nyitott falak az EU nyitottságát hirdetik például. A vezetés nagyon érdekes volt. Mivel éppen nem ülésnap volt, az épületben gyakorlatilag szabadon garázdálkodhattunk. Bent voltunk a plenárisüléseknek helyt adó teremben, pár másik tárgyalóteremben és jártunk a tetőteraszon is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Strassburgra. Láttuk hol adnak telefoninterjút a képviselők, hol nyomkodják a szavazógombot, vagy éppen milyen virágos szőnyeggel teremtenek mezei hangulatot az egész nap bezárt képviselőknek. Merthogy innen tényleg nem kell kimozdulniuk, posta, éterem, boltok, minden van az épületben, ez maga egy kis város.

A nap lezárásaképp hajókáztunk egyet az Ill-en. Gyönyörű ez a város! Csak kapkodtuk a fejünket annyi fotótéma volt! Este pedig csóró diákokként dönerrel zártuk a napot.

Másnap hivatásos idegenvezető vitt minket végig a városon, s amit előző nap a hajóról láttunk azt most közelebbről is megszemléltük. A város központját adó katedrális kívülről-belülről lenyűgöző látvány volt. Ez a kép maradt meg bennem arról a francia útról is, amin Zsülimmel kezdetét vette barátságunk, Madame-nak hála! A Petite France kis félszigetén viszont nem találtam meg azt a játszóteret, ahol anno reggeliztünk, pedig lefényképeztettem volna magam azon a hintán és elküldtem volna Neked Zsüli! Azért így is végig Te, Erzsi, meg Gogó jártatok a fejemben. Jajj, de szép volt, milyen kis gyerekek voltunk még!

Este felhagytunk a sóherséggel és megadtuk a módját. Elmentünk Tutorainkkal egy étterembe és megkóstoltuk a helyi specialitást, a Flammkuchent. Hatalmas vágódeszkákon hozták ki nekünk. Olyan mintha egy nagyon szétlapított pizzatészta lenne, a feltét pedig hagyma és sajt, meg, amit még kérsz hozzá: sonka, gomba... Finom volt nagyon, pláne a hagymaleves után, aminek nem tudtunk ellenállni Zsófival.

A diákszállón hatos szobákban aludtunk együtt. Sajna hatból öten arra szavaztak, hogy nyitott ablaknál aludjunk, persze, hogy én voltam az egytelen, aki ellene szavazott. De, hát tudtam előre, hogy másnapra szétmegy a torkom. Így is lett, náthával egybekötve. Már köszönöm gyógyulgatok, de még nem az igazi, bár lázam szerencsére nincs.

Utolsó nap, vasárnap a hazaúton egy 12.századi várkastélyt néztünk meg, Königsburgot, majd egy tipikus elzászi falucskát jártunk végig, ahol legszívesebben minden egyes házat lefényképeztem volna, olyan gyönyörűek voltak. Este kilenckor parkoltunk le a biciklinkkel a koli előtt (valszeg nem túl jó helyen, mert ma reggel büntető levelet kaptam a csomagtartómra a Hausmeistertől, miszerint nem az arra kijelölt helyen parkolok...) és Nórám még kért nekem Sebastiántól (aki még mindig nem küldi el a francba ezt a két lökött magyar csajt, akik mindig hozzá fordulnak, ha bajuk van) egy lázmérőt, de mint mondtam, csak hőemelkedésem van.

Ma, május 15-e van. A Zsófiák és a Szonják ünneplik névnapjukat. SZERETNÉK NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNNI BERG ZSÓFIMNAK (ugye tudod, hogy imádlak Nyuszi!!!!????) ÉS SZIVI ZSÓFIMNAK!

Múlt hét

A múlt hét keddjén végre túlestem az első kiselőadás okozta pánikrohamomon. Megtartottuk, túl vagyok rajta. Nem ez volt életem legjobban sikerültje, de nem is ez volt a lényeg. Inkább az, hogy voltam elég bátor kiállni 30 német elé és tört németségemmel elmondani azt, aminek utánanéztem. Egy poénnal indítottam arra utalva, hogy ami most jön az nem lesz olyan gyors és hibátlan, mint az előttem szólók hozzászólásai, de megpróbálom a legtöbbet kihozni magamból. Ezek után pedig nem néztek kínainak, amikor beszéltem, mert nekik lett volna szerintem ciki. A prof azért elégedett volt, igaz magától nem mondta volna, Carolin-nal mentünk oda hozzá óra után, hogy megkérdezzük. A csoportmunkáknak még nem értünk a végére, azzal kezdjük a jövő heti órát, de a stresszes részét már letudtuk. Mostmár csak a szövegekhez kiatlált feladatlapjaink egy részének a megbeszélése van hátra, ahol inkább a csoportoknak kell okosakat mondaniuk, mint nekünk. Afféle vitanyitó kérdéseket tettünk fel nekik.

A hét további eseménye volt még a szerda esti grillezés. A mi kolinkban ugyanis szokás, hogy minden szemeszter elején minden egyes szint szervez magának egy közös vacsorát, vagy grillezést. Mivel jó idő volt mi a grillezés mellett döntöttünk. A fiúk sütötték a Würstchent, meg a húst, mi lányok meg salátákat készítettünk. Én még külön csináltam nekik desszertként kókuszgolyót, ami a szokásos kezdeti németes fanyalgás után az új csoda láttán, mégiscsak a németek hasában landolt, úgy felzabálták pár perc alatt... De nem lennének németek, ha nem finnyáskodnának az elején, hogy mi ez, miből készült, stb. A magyar bor, amit a helyi Kauflandban vettem, pedig már csak hab volt a tortán...

Aztán ápoltam Zsófit, aki egy kávé nélküli reggelen nekicsapódott a járdaszegélynek kb. 1 km/órás sebességgel, nem véve tudomást róla, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a két tenyerén landoljon. El nem tört egyik sem, de a sebek magukért beszélnek. Például hajat mosni sem tudott, mert csípte a sampon a kezét és ilyenkor jövök én, mint felmentő barátnősereg és hajat mosok. Ennek tetejébe, hogy izgalmas legyen az élet, Heindrik, a kisfiú, akire vigyázunk, kizárta Zsófit az erkélyre. Ezen a héten én vagyok a soros, én vigyázok rá pénteken...