Visszatérő álmom a valóság

Egy szemeszterem a német felsőoktatásban. Én magam pedig tele várakozással és reménnyel. Ha csak fele olyan jól sülne el,mint Weimar 2005 nyarán... Nektek, akiket érdekel és magamnak emlékül arról, hogy mit sikerült kihozni ebből az egészből! Hogy mit sikerült kihozni, mit rontottam el, már tudom, tudjátok. Kezdődjön az újabb, a búcsú félév, új emberekkel és régiekkel, új élményekkel, tanulással és munkával teli. Tehát mit Erasmus in Erlangen, Teil 2.

kedd, június 27, 2006

Eggyel kevesebben maradtunk no.1.

Megcsappant a létszám, valaki elment. Mint anno azokban a kulturális műsorokban, amiket valóság show-ként emlegettek :-), legyen ez a sorozat is annak szentelve, hogy felidézem a távozó legjobb pillanatait, képekben elmesélve.

S a kérdések, amiket itt hagytál magad után:

- ki adja fel ezek után a képeslapjainkat a postán?
- ki szekálja majd Nórát ok nélkül?
- ki írja fel a listára, hogy a menza előtt fél egykor?
- ki lesz ott a menza előtt pontosan fél egykor, bevárva mindenkit?
- ki akarja majd kezdeni a mocsárköröket, ha nem Te?
- ki fog szoprán hangon lecsitítani minket, hogy "jóvammá, jóvammá, jóvammá"?
- kit fog Zsófi "nyuszifülezni" ezentúl?
- ki készít majd művészképeket?
- ki kopogtat be az Erwin Rommel Gemeinschaftsraumjának folyosós ablakán mocsarazás

közben?
- ki javítja meg Zsófi gépét, amikor épp tönkreteszi?
- ki javítja meg Tiborunk gépét helyetted?

- ki hord majd partynapszemcsit?

- ki hoz nekünk Boci csokit, savanyúságot, befőttet, lekvárt egy-egy kajáláshoz a kifogyhatatlan

kamrájából, ha hazaira éhezünk?

- ki süt nekünk bundáskenyeret?

- ki fog szólni Juannak, hogy ne késsen el?

Nem sorolom tovább. Hiányozni fogsz mindenkinek! Érezd jól magad Bécsben! Puszilunk:
Ágota, Zsófi, Nóra, Szandra, Lilla, Zsófi 2., Marietta, Judit, Bence, Tibor, Nevena, Andreas, Marek, Múmia, Lucija, Martina, Juan.

Bencével Coburgban és DJ-ként

Strassbourg és ugyanott Nyuszifüllel

borostásan művészi fotóra készülve

az elmaradhatatlan szivar és a tapintható "feszültség" Noroch-csal :-)

kártyaosztás Bencével és kabinban történő öltözés a tónál

megint művészkép készül

bundáskenyérparty

Abschiedspartyn a névnapos Juannal

elázva és a Riesenradon

Nagy lemaradást pótolva

Aki még nem adta fel a reményt és újra és újra betér erre az oldalra, annak szólnak ezek a sorok. Tudom, hogy régen frissítettem az oldalt... Ne haragudjatok, de annyi minden történt velem az elmúlt pár hétben, hogy azt itt úgysem tudnám leírni... Aki meglátogat, annak majd mesélek akkor, a többieknek pedig, ha hazamentem. Azt ezután sem ígérem, hogy naponta frissítek, de a leglényegesebbeket megpróbálom most összefoglalni.

Kialakult egy szokás. Hogy este összeülünk, ha épp nincs semmi buli és kártyázunk. A játék neve mocsár, a más nemzetiségűeknek csak Arschloch-ként fordítjuk le. A törzshely Bence kolijának a Gemeinschaftsraumja. Jó együtt lenni ilyen alkalmakkor is a többiekkel.

Aztán tartottunk két Referátot Zsófival. Az első szörnyű élmény volt. A német lány, aki a harmadik Mitreferentin volt, magasról kakilt az egészre, egészen utolsó estig. Akkor pedig az egész koncepciónkat, amit kitaláltunk Zsófival, leépítette, s másnap megpróbált brillírozni, minket meg beégetni. Nem ez volt életem legszebb napja... És sajna Heinrich von Kleistet is megutáltam egy kicsit emiatt. Viszont a másik Referát, amit csak kettesben tartottunk, nagyon jól sült el. Német, mint idegen nyelv, tehát valamiféle didaktikának megfelelő órán tartottuk csupa olyan németnek, akik majdan némettanárok lesznek. Mind a csoport, mind pedig a tanár kellemes légkört teremtettek, figyeltek ránk, érdeklődtek. A végén pedig jó hosszan megkopogtak (ezt a szót alkottam, arra, amikor a padon kopognak neked elismerésül). Ez tehát jó élmény volt és gyógyír a bajra.

Aztán sokfelé jártunk mostanság. Voltunk egy bajor tájegységet bebarangolni, fränkische Schweiz-ban. Szép erdőkön vezetett az utunk, másztunk hegyet, láttunk réges-régi erődítményt, és voltunk cseppkőbarlangban is. Pont aznap köszöntött be itt a nyár, mindenki leégve távozott a nap végén. Azóta persze bebarnultunk és újra leégtünk...

A nagy melegre való tekintettel pedig kimentünk a közeli Dechsendorfer See-hez és strandoltunk egy nagyot. Biciklivel olyan 40 perc volt az út, szerintem megismételjük még, ha marad a forróság. Tiszta Balaton feeling volt.

Jártam múlt hétvégén Heidelbergben, ahol Szivi Zsófit látogattam meg. Gyönyörű az a város! És Zsófi nagyon szép helyen, közel az egyetemhez, a történelmi belvárosban lakik. Megmutatta nekem a nevezetességeket, jókat sétáltunk, beszélgettünk, még az egyetemi könyvtárba is bementünk. Én annyi könyvet egy helyen még életemben nem láttam!!! Ha minden igaz, akkor Zsófi nemsokára engem látogat meg és igyekszem én is olyan jó idegenvezető lenni majd, mint, amilyen Ő volt!

Most hétvégén Drezdában és Meissenben jártunk. Sajnos már eggyel kevesebben, mert Attila hazament, lejárt az ösztöndíja. Egészen más volt így a hangulat. Fura, hogy egy ember távolléte mennyire megváltoztatja egy kialakult társaság szerkezetét. Sokat emlegettük és sokat fogjuk ezután is, de reméljük augusztusban a közösen eltervezett neuschwansteini kiránduláson mégegyszer utoljára teljes lesz a csapat.

Drezdában minden a Többiekre emlékeztetett, a mi kis 2002-es utunkra. Jó volt ezt a várost újra látni, még mindig nagyon szép! Meissen pedig az újdonság erejével hatott, bár a porcelángyáráról híres városnak nem épp a legszebb porcelánjait fényképeztem le, higyjétek el, van, mire büszkének lenniük!

Más szemszögből

Szóval az én képeimen nyilván a legkevésbé vagyok rajta, ezért, ha valaki hiányolna (kötve hiszem), jöjjön egy-két kép, amin én is rajta vagyok, hogy megismerjetek, ha hazamegyek...

Zsófi képei

a lányokat fényképezve

Juannal a Zwinger udvarán

jól sikerült a kép?

35 fokban a napon az idegenvezetőt hallgatva

Bencussal

Nórámmal

a Radlert Bence nem tartja sörnek... lesújtó pillantás...

Bence képei

vajon milyen fényképeket nézegetek éppen...???

Nóra, amikor masszíroz

éljen, megint Németország nyerte meg a meccset! (Judit, Alexej, Carolina, Marietta, Zsófi és én), erre persze koccintani kell és felhívnám a figyelmet Zsófi és jómagam öveire...