Bizony, már majdnem egy hónapja itthon vagyok. Arra pedig, hogy mennyi szabadidőm van, jó példa az, hogy augusztus vége óta nem is tudtam leülni a gép elé, hogy írjak valamit a blogra. De most két barátom is újdonsült bloggoló lett - Ildikó izlandi kalandjairól számol be, Dunc pedig arról mi van északon, Eberswaldéban - és ők olyan sokat és érdekeseket írnak nap, mint nap, hogy bizony elszégyelltem magam a lemaradásaim miatt...
Most persze egy hónap távlatából nem lesz minden emlék olyan vivid bennem, de a lényeget megpróbálom azért összefoglalni. Anyáékkal Münchenben találkoztunk még augusztus 17-én. Nagy volt az öröm a viszontlátáskor! Egy kedves ismerős családnál töltöttünk két napot, meg az üzleti partnerekkel tárgyaltunk. Ez is nagy élmény volt, mert tök jól ment a tolmácskodás!!! Aztán visszakocsikáztunk az új járgánnyal Erlangenbe. A város hű volt magához: ahogy átléptük a városhatárt, elkezdett zuhogni az eső... Anyáék szállodája a közelemben volt, ez is jól jött ki. Először megmutattam nekik a várost: a kollégiumomat, az egyetemet, a főutcát, a hugenották templomát - ahova most először jutottam be én is, azon kivételes alkalom kapcsán, hogy Marktplatzfest volt és megnyitották a kapuit az emberek előtt, mitöbb a tornyába is fel lehetett mászni! -, a kastélyt és a parkját, nomeg a botanikus kertet, a leghangulatosabb utcákat, majd részünk volt a Festnek köszönhetően egy hangulatos utcai dínomdánommal egybekötött sörözésben és bratwurstozásban is. A hét hátralevő részében megnéztük Würzburgot, Nürnberget, Rothenburgot és Bamberget.
Hazatérve nem éreztem azt, amire sokan felkészítettek, hogy majd furcsa lesz. Oda jöttem vissza, ahol addigi életem 22 és fél évét leéltem, hát persze, hogy nem volt idegen és fura semmi! Megváltoztak bizonyos dolgok az életemben, de ezeket én befolyásoltam így. Ezek miatt voltam inkább ideges, hogy hogy sikerül megoldást találnom/találnunk a továbbiakra. Hogy hogyan működnek majd ezek után bizonyos baráti kapcsolataim. De biztos voltam benne, hogy az idő majd megold mindent, vagy ha más nem, hát a közös múlt. És azt hiszem így is lett, rendeződtek ezek is, már amennyire ilyen rövid idő után rendeződhetnek...
A napjaimat itthon főként az tette ki, hogy minden számomra fontos emberrel találkozzam. Sajnos még nem sikerült még mindenkivel... Jó volt végre Duncot és Annát is újra látni, ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Dunccal mondtuk is, mintha 2 hete váltunk volna el. Volt nagy nyári élménybeszámoló tehát a Többiekkel, tradicionálisan immár Zsüliéknél, fényképnézegetéssel és Zsenya néni ínyenc étkeinek elfogyasztásával egybekötve. Aztán már jöhetett az újabb búcsú. Most Duncot búcsúztattuk a Normafánál, stílszerűen piknikkel egybekötve. Azóta szerencsésen megérkezett Eberswaldéba és a Trabantja úgy szuperált a hoszzú út alatt, hogy azt sok nyugati kocsi megirigyelhetné tőle! Volt Quimby koncertben is részem, erre már nagyon ki voltam éhezve, bizony!
Aztán meg néha úgy érzem magam, mint egy ping-pong labda, akit ide-oda ütögetnek az asztalon. Az asztal pedig nem más, mint az ELTE bürokráciája. De nem adom fel, mert szemem előtt lebeg a cél: ERLANGEN és még egy fél év! Órákra járok itthon, amíg tudok, hogy könnyebbek legyenek majd a vizsgák decemberben, januárban. Jahh, és diplomacímeket adok le! Ha minden igaz, jövő ilyenkor 3 diplomamunkát adok le és 2008 januárjában háromdiplomás leszek! Persze azért stresszes ez is, de most úgy érzem mindhárom téma olyan, amiben szívesen elmerülök majd! És ez jó!
És az erlangeni csapat itthon is összetartó! Másfél hete hétvégén Zsófiék nyaralójában gyűltünk össze, csak, hogy együtt legyünk. 8-an: Nóra, Szandra, Zsófi, Attila, Bence és barátnője Dia, Adriano, aki brazil és én. Adriano Zsófit látogatta meg és szerencsésen erre a hétvégére esett a magyarországi Aufenthaltja, így látta a Plattensee-t is. :-) Együtt főztünk paprikáskrumplit, meg grilleztünk, meg tollasoztunk és strandoltunk a Balcsin, esténként nagy kártyapartik voltak, reggel meg manufaktúra-szerűen készült a reggeli is. Olyan jó volt, olyan családias újra, mint kint! Most hétvégén pedig Nóráékhoz vagyunk hivatalosak, szüreti mulatságra. És ez is olyan jó, hogy Norocs, aki most távol van tőlünk és nem látjuk minden nap, így is beszámolt arról, amikor fontos dolgok történtek vele, felhívott, mert úgy érezte meg kell osztania velem/velünk. És ez is egy jel, hogy ez így marad akkor is, ha majd véglegesen elválnak útjaink a második félév után. Hogy mi majd akkor is, azután is! Legalábbis én nagyon remélem!
