Na, igen, a nehezén túl tehát és kielégítő eredményekkel. 1-es lett a Georg Büchner vizsgám, 2-es lett a Shoah Literatur (20 oldalas!) házi dolgozatom, 2-es lett a Methoden und Theorien der Literaturwissenschaft vizsgám, 2-es lett a Schriftlinguistik házi dolgozatom és 2-es lett a Die Englische Satire vizsgám. És sajnos a hétvégémet a német vonatkozói mellékmondattal kell még töltenem kettesben, meg az ő didaktikájával, azaz, hogyan tanítanám a magyar gimnazistáknak, merthogy erről még egy 20 oldalas értekezéssel adós vagyok az erlangeni egyetemnek. Aztán vége, meglesz mind a 6 Scheinem. Annyira jó belegondolni, hogy az összes szakelőadást és szemináriumot itt végeztem el nyelvészetből és irodalomtudományból és minden megszerzett Schein eggyel kevesebb ELTÉ-s szemináriumot és előadást jelent! A vizsgák közül egyet emelnék ki, mégpedig a mait. Én életemben nem voltam még agyilag annyira összezavarodva, mint most. Történt ugyanis, hogy elolvastam a 16-18. századi szatirikus műveket kellemes régi angol nyelvezetben, majd számot adtam a tudásomról németül, mert itt az angol előadások és szemináriumok is németül vannak megtartva (éljen az ELTE, ahol angolul megy minden az angol szakon, ami tényleg egyedülálló állítólag Európában a nyelvszakok között, mert máshol csak a nyelvórák hivatottak a nyelv elsajátítására az irodalom és a nyelvészet valószínűleg túl nagy falat lenne más európai egyetemistáknak idegennyelven). Nem mondom, akadtak problémáim, például, amikor a Gulliver utazásaiból a flying island-et fliegender Island-nak fordítottam hirtelenjében, míg le nem esett, hogy nem ilyen egyszerű, németül a sziget die Insel. Most ez lehet, hogy egyszerűen hangzik, de nem volt könnyű.
Holnap megyek utoljára dolgozni életem első igazi munkahelyére. És sajnálom a Fraunhofert is itthagyni, mint sokminden mást és sokminenki mást is. A legjobban persze Te fogsz hiányozni Adam Monostori! A röhögéseink, az egymásnak beszólásaink, a rajzaid, a haragszom-rád-időszakaink... Amikor kibeszélhettünk mindenkit, mert úgysem értették, hogy róluk beszélünk. Megszoktam, hogy ott vagy a szomszéd irodában. Köszönöm, hogy mindig segítettél, pláne az elején és mindig adtál munkát, ha nem volt, ha mást nem, hát a viráglocsolást. Hiányozni fogsz! Holm, a főnököm kedden megint rákérdezett nem maradnék-e...
De nem! (Vedd ki a labdát a kezemből! De nem! Bocsi, ezt csak Dunc fogja érteni, de muszáj volt, idepasszolt.) Megyek haza. Jövő hétvégén. És itthagyom a fél életemet. El sem tudom képzelni, milyen lesz a tudat, hogy már nem jövök vissza többet. Hogy valaki más fog lakni a szobámban. Hogy Erlangenbe már csak nyaralni jöhetek vissza. Kíváncsi vagyok Erasmus-Leute, meddig bírjuk Erlangen nélkül! Szerintem nyáron a Bergre máris visszajövünk! De persze jó is hazamenni nagyon. Egy kicsit még gyereknek lenni otthon, augusztusig, a különköltözésig. Péntekenként beülni a Mandragórába végre újra a Többiekkel. Várni a csodát Ágival. Befejezni az egyetemet, diplomamunkákat írni. Élni kezdeni, úgy felnőttesen. Veled. Végre. Lisszabon, miért vagy olyan messze? Már csak 23 nap és elkezdődik valami egészen új és ezt is Neked köszönhetem, Erlangen! Te világ közepe!
