Visszatérő álmom a valóság

Egy szemeszterem a német felsőoktatásban. Én magam pedig tele várakozással és reménnyel. Ha csak fele olyan jól sülne el,mint Weimar 2005 nyarán... Nektek, akiket érdekel és magamnak emlékül arról, hogy mit sikerült kihozni ebből az egészből! Hogy mit sikerült kihozni, mit rontottam el, már tudom, tudjátok. Kezdődjön az újabb, a búcsú félév, új emberekkel és régiekkel, új élményekkel, tanulással és munkával teli. Tehát mit Erasmus in Erlangen, Teil 2.

vasárnap, március 11, 2007

Az élet itthon

Olyan, mintha el sem mentem volna, könnyen, szinte rögtön beleszoktam az itthoni kerékvágásba. Persze hiányzik Erlangen és a Többiek, de itthon is jó lenni. Ez persze azért is van így, mert Erlangen egy része itt van velem, szinte minden nap van közös óránk Zsófival és amint az alábbi posztok mutatják a Többiekkel is tudjuk tartani a kapcsolatot. Jók a pénteki beülések végre újra Virággal, Annával és Julival. Meg úgy egyáltalán, találkozni mindenkivel az egyetemen. És az is hozzájárul igen erősen a boldogságomhoz, hogy Attom is immár budai lakos és nagyon közel lakik hozzám és valami felfoghatatlan érzés, és élmény, hogy minden nap láthatom! Ez nekünk még új. Például a héten fordult elő először, hogy alkalma nyílott rá egy mozizás után hazakísérni, mert eddig vagy ő volt nálam (Erlangenben, Pesten), vagy én nála (Bécsben, Miskolcon) és nem kísérhetett sehova. Szóval mi most éljük a randizgatós korszakunkat... És készülünk a nyárra, készül a lakás, persze Anyáék nagy segítségével.

Beindult a tangyak, a Toldyban gyakorlótanítok, de egyelőre még a hospitálás stádiumában vagyok. Izgalmas kihívás lesz a 7. és a 11. osztály. Az egyetem mellett pedig még magántanítok is, újakat és régieket is, nem unatkozom. Minden a helyére kerül lassan és most úgy érzem minden olyan irányba halad, úgy alakul, ahogy én szeretném.

Nóra szülinapja - 2007. március 10.

Ajándékbontás és izgalom.

Végre újra láttuk Diát és Bencét.

Kata.

Norocs a tőlünk kapott új pizsivel.

Márk és Zsófi.

Lennék.

Bogi és Nóra.

A Napoleon hangulatos fala - mi ennek ellenére inkább koktéloztunk és söröztünk.

Nevena is velünk volt.

Nóra is betöltötte a 23-at. És a drága velünk és minden pesti ismerősével együtt szeretett volna ünnepelni, így feljött Pestre. A Napoleonban foglalt asztalt és jó kis társaság gyűlt össze. Még Bence és Dia is ott voltak. Szandra sajnos az ágyat nyomta, nagyon hiányzott. Att pedig apukája születésnapjára utazott haza. Nevena természetesen sms-ezett, de neki fenn is tartottunk egy külön helyet, Juan pedig fel is hívta Nórát! Remélhetőleg tényleg tetszik a Snoopy-s pizsi Norocs! Olyan jó, hogy itt voltál! Remélem minél hamarabb újra látunk!

Vicánál - 2007. február 28.

Kialakulóban van egy szokás, hogy szerda esténként talizunk Vicával és Zsófival. Voltunk már egyszer koktélozni a Havannás estékre emlékezve, most pedig Vica hívott meg minket, hogy megmutassa a lakását és a (nem vicc!) radírgyűjteményét. Jó alkalmak ezek az esték az Erlangenben megszokott alkoholmennyiség pótlására...

Na igen, a két jó barát. És ki akarja kevésbé?! :)

Vica és Zsolti.

Vica híres radírgyűjteménye.

Az egyik fiók közelebbről.

Mi.

Megint.

Kriszti és Zsófi.

Janis Budapesten - 2007. február 22.

Eldöntöttem, nem fejezem be a blogot. Nem fogok már olyan gyakran írni, de ha történik velünk valami, azt itt mindig meg fogom örökíteni. Ha találkozunk, ha újraegyesülünk, ha együtt csinálunk valamit. Hiszen ez a történet szerencsére nem 2006. április 3-ától 2007. február 11-éig tartott. Nem ért még véget. Az első bizonyíték erre Janis, aki eljött látogatóba Budapestre, első este sörözni mentünk vele. Mondjuk a magyar sörre, talán a Borsodira, csak annyit mondott: "kaltes Wasser". Később Marietta, Marci és Zsófi járkáltak vele a városban. Volt indokom elfoglaltnak nyilvánítani magam: végre hazajött Att Lisszabonból!!!

Janis egy korsó Borsodival és néhány pálcika Nógrádi ropogóssal.

Janis és a hölgykoszorú.

Marci és Marietta (sorstársak, ami a távkapcsolatot illeti, de már ők sem sokáig!).

Utolsó este a Steinbachban - 2007. február 10.

Robi

Nóra

Nevena

Maria

Kis kitérő: a Bergkirchweih-ről, amire remélem visszamegyünk májusban.

Prost!

Zoli

Na jó, rólam is legyen egy kép.

Kriszti, Vica, Márk.

Zsófi és Robi.

Miss World Queen, Zsófia Berg.

Hihi, Nevena és Milo.

Huhh...

Csoportkép.

A búcsú pillanatai leírhatatlanok voltak ott a Steinbach előtt. Másnap pedig hazaindultunk: Vica és Zsófi vonattal, én a szüleimmel kocsival. Én ekkor úgy éreztem nemcsak az ideiektől búcsúzom. Otthagytam akkor Szandrát, Bencét, Juant és Attilát is. Hiszen Erlangent ők is jelentik, a múlt félévi csapat is, mi nyolcan: Nóra, Zsófi, Nevena, Szandra, Bence, Juan, Attila és én. És búcsúztam a kolimtól, a szobámtól, az utcáktól, a biciklimtől, Sebastiántól, Jürgentől, Susannétól, Anastásiától, Wendelintől, Mohammedől, aggszűztől, a konyhától, az erdőtől, az egyetem épületeitől, a Fraunhofertől, Ádámtól, Holmtól, Tennelohétól, Hendriktől, Gabitól, az Alditól, A Hugenotten- és a Schlossplatztól, a Schlossparktól, az AAA-tól, Biancától és Elzbietától, az Alextől, a Ratyitól, a Hoffmanntól, a Rommeltől, a Bertostól, a Havannától, a Steinbachtól, a közös ebédektől, a közös beszélgetésektől, a kávézásoktól, a menzától, azaz Erlangentől és az Erasmus-léttől. Ettől a valami megismételhetetlen csodától, ami megváltoztatott, megtanított, éretté tett, megerősített. De persze mindenekfölött Tőlük, akiket míg élek hálás leszek, hogy megismerhettem, a pillanatoktól, amiket okoztak, okoztunk egymásnak. Az együttléttől, a felhőtlen szabadságtól, a boldogságtól, a lazulástól, a vidámságtól.

Attól a helytől, ahol először megláttalak és nem sejtettem, hogy egy év múlva már Te leszel a legfontosabb.

Búcsú Sieglitzhoftól és a szobámtól

Egy magyar lány szobájának ajtaja - szokás volt ott a szobaajtón jelezni, ki vagyok, mi vagyok, valami jellegzeteset...

A reggeliző asztalom.

Még valami jellegzetes a szobámból, amivel mindenki cikizett - állítólag ezek a szívek kicsit művészire sikeredtek...

Az én szép kis szobám, szép kilátással, amelyben kb. 10 hónapig éltem. (Az összepakolás előtt örökítettem meg az örökkévalóságnak.)

A kolim.

Utolsó szombati ebédünk Sieglitzhofon - 2007. február 10.

Várakozás a finom falatokra. A konyhában ki más szorgoskodna, mint Robi?!!!

Elkészült a nagy mű.

A szakács és a grimasz.

Akik hű olvasói a blogomnak, tudják, hogy szokássá vált a hétvégi főzőcske Sieglitzhofon. Ilyenkor együtt mentünk el az Aldiba, kitaláltuk, mit főzzünk, megvásároltuk az alapanyagokat és nekiláttunk az elkészítésnek. A két főszakács mindig Zsófi és Robi voltak. Ezt a hagyományt követtük ezen az utolsó szombaton is. És megint finom lett minden. Bár valahogy az az érzésem, az együttlét, a közös készülődés édesített meg minden egyes faltot, akkor is, ha nem lett a legjobb az étel. Nem elhanyagolható tény, hogy közel egyéves erlangeni tartózkodásom alatt megtanultam főzni... :)

Ekkor már szüleim is ott voltak, előző este érkeztek meg Erlangenbe. Mi délelőtt anyukámmal nekiláttunk a csomagolásnak és a szoba takarításának. Kitakarítva, csillogva-villogva kell átadni, mert különben az ember nem kapja vissza a kauciót, a 140 Eurót. Az én szobám tisztaságával nem is lett volna baj, de a falra igen sok képet felragasztottam, egy a Bluetech-hez hasonló ilyen célra vásárolt ragasztóval, csak ez épp nyomot hagyott a falon, úgyhogy suvickoltuk, kapartuk, festettük fehérre és szerencsére célt értünk. Nóra adta át a szobát Kiki Hausmeisternek, mert ő csak hétköznap dolgozik. A hétvégén kiköltözők így maximum meghatalmazott segítségével adhatják le a szobát. Kiki kifogástalannak tartotta a szobát, s visszautalja a 140 Eurót.

Passau - 2007. február 8.

A vonatút igen hosszú volt, a hangulaton viszont lehetett segíteni. Zsófival a 90-es évek, azaz tinédzserkorunk magyar slágereit értelmeztük újra sajátos módon: "nyakig ér a hálidéj és táncot jár a parton", vagy "pikk-pakk lekerül a flikk-flakk a szőnyegen a nyikk-nyakk nyesegeted őt", ilyen és ezekhez hasonló klasszikusok kerültek a repertoárunkra.